Melyik az az élőlény, amelyiknek hangja ugyan egy, de lábainak száma
előszőr négy, majd kettő, aztán három, s annál gyöngébb, mennél több a lába?

Az emberi lény az, aki négykézláb mászik csecsemőkorában, két lábon jár felnőttként,
és megöregedve „három lábon", botjára dőlve botorkál.

Az ember, aki megtanult fölemelkedve járni, később vajon mitől veszíti el ezt
a képességét, miért jár sokszor végül úgy, hogy további támaszra szorulva botra jut?
A közkeletű feltételezés egyértelműen az, hogy a megöregedés
egyben a megrokkanást is jelenti.

A huszonegyedik század elején még mindig kísért a mitikus hit, hogy az öregedés leépülést, degenerálódást is jelent egyben.

Századunk tudománya lépésről lépésre puhatolózva halad előre
az emberi test hanyatlásának jobb megértése irányába is.
Hans Selye (Selye János) fölismerte, hogy az élettani betegségek olyan
lélektani okok miatt is létrejöhetnek,
mint amilyen a stressz.
Íme egy „szomatikus" állítás:
Életünk minden tapasztalata egyben testi tapasztalat is.
Moshe Feldenkrais és az ő testi újratanító módszere helyezte előtérbe ezt a szemléletet.

Erről szól a szomatika, más néven izomkontroll.